Bébigyász

Október 15 a bébigyász világnapja. Azokra a babákra emlékezünk ilyenkor, akik vagy még magzati korban, vagy egy éves koruk előtt haltak meg. Sokak előtt még tabunak számít a magzat elvesztése, és ezért nem is igen kerül szóba az ilyen haláleset, de tudott dolog, hogy “A kezdődő terhességek egytizede-egynegyede végződik vetéléssel a becslések szerint”*. Jómagam is érintett vagyok, második gyermekünket 2007-ben veszítettük el, még mielőtt megszülethetett volna. Csak néhány hetes terhes voltam, mégis heteken át gyászoltam azt a kicsiny életet. Gyermekeink is tudnak róla, hogy van egy kistestvérük a Mennyben, és szeretettel emlegetik újra és újra.

Noah baba, 12 hetes magzatként halt meg. Tökéletes kis teste volt. Édesanyja, Lara, azzal a céllal osztotta meg a fényképet, hogy felhívja rá a figyelmet, hogy Noah is már kis emberke volt, nem csak egy szövetdarab, ahogy az abortuszpártiak mondják az őket felkereső anyukáknak.

Honnan veszem, hogy ott van? Például Colton történetéből, aki 4 évesen a Mennyben járt, és találkozott ott egy kislánnyal, aki a nővéreként mutatkozott be neki. A youtubeon megnézheted az egyik kis rövid interjút Colton-nal, ahol beszél a meg nem született nővéréről:

Hadd ajánljak még két könyvet is, amit két olyan hölgy írt, akik szintén jártak a Mennyországban. Mindketten beszámolnak még meg nem született kisbabákról. A szemelvényeket az Immanuel kiadó beleegyezésével feltöltöttem az oldalra, a címekre kattintva tudod elolvasni őket. Mindkét könyv megvásárolható a kiadó webáruházában.

Szemelvény – A_menny_valóság

Szemelvény – Amit_a_Mennyről_mindenkinek_tudni_lehet

Ha te is gyászolod kisbabád elvesztését, javaslom, hogy olvasd el Frank Peretti: Tilly című könyvét! Bár ez egy abortuszban elvett baba anyukájának képzelt beszámolója, nekünk is segít a gyász feldolgozásában.

 

Hadd vigasztaljalak azzal, hogy viszontláthatod még kicsi babádat a Mennyországban!

 

 

*Az idézet eredete: medicalonline.hu