Cukkini tanár bácsi

Cukkiniszezon van – gondolom, nálatok is gyakran kerül most terítékre valamilyen formában. Mivel a cukkini puha belsejű, nagyon alkalmas tanulóeszköz lehet. Ha időben előkészíted a főzéshez szükségeseket, marad időtök arra, hogy játékosan tanuljatok is Cukkini tanár bácsival.

Formák cukkiniből

Vágd le a végeket, ahol még kisebb az átmérő, ezeket majd megtöltheted! Szeld fel körszeletekre a cukkinit, és szólj a gyerekeknek, hogy jöhetnek játszani!

Néhány ötlet, hogyan is játszhattok, természetesen gyermeked életkorának megfelelően:

1, Szaggassatok belőle különböző formákat, és gyakoroljátok a neveiket!

Egyszerű alakzatok

2, Kisebb szaggatókkal vágjátok ki a közepét utasítás szerint! “Szaggass egy körbe Traktort! Szaggass egy ötszögbe Lepke Lenkét!” stb Párosítsátok, hogy melyik formából melyik közepet vágtátok ki! Kezdj el egy sorozatot, amit neki folytatnia kell!

Negatívok

Sorozat

3, Tompa késsel vágjatok különböző négyszögeket, és vizsgáljátok meg, mi egyforma bennük, mi különböző!

Négyszögek

4, A kiszaggatott kis belső részekkel gyakoroljátok a több-kevesebb fogalmát! A háromszögből késsel könnyen faragni tudsz kacsacsőrt, amit ő beillesztgethet. Ha van kedve, maga is készíthet csoportokat, amik közé aztán te teszed ki a jelet. Hadd vizsgáztassa anyát/apát 🙂

Több-kevesebb

És hogy aztán mi legyen a sok formából meg szélből? Szuper egytálételt készíthetsz belőle, ami melegen és hidegen egyaránt finom. Akár még a férjed másnapi ebédje is meglesz belőle – telis tele szeretetteljes (bacilusmentes) nyomokkal <3 A családi blogomban  találtok hozzá egy klassz receptet. A gyerekek észre sem fogják venni, hogy cukkinit esznek, mert az klasszul megpuhul abálás közben, aztán meg szétsül… Nálunk ez is szempont…

Maradék

Banánshake forró napokra

Az Auchanban talált olcsó banánról eszembe jutott, milyen jó lenne, ha Esernyő néni egy kis jéghideg banánshake-et is felszolgálna a kerti partin (3×9 mese). Nagy éljenzéssel fogadták a kedves vendégek 🙂 Ti is gyorsan el tudjátok készíteni:

Bananshake

A szinte mellékíztől mentes Yummy Sweet édesítőszert ITT tudod megrendelni! 25 kg cukornak felel meg, és így 102 ft/kg cukorárral számolhatsz. és még cipekedned sem kell…

UI: Ugye nem egyedül készíted el, hanem bevonod a gyerkőcöket is? 😉

Készíts süteményport ajándékba!

Kitaláltad már, hogy kinek szerzel meglepetést ma? Azt is tudod, mivel leped meg? Még nem? Hadd segítsek!

Az előző bejegyzésben egy extra gyorsan elkészíthető sütireceptet osztottam meg veletek. Ebből fogunk ma ajándékot prezentálni 🙂 Egy új lapon nyisd meg a receptet! Keverd össze a száraz összetevőket, de a tejet, a tojást és az olajat ne tedd hozzá!

Keress egy üres lekváros üveget – tudod, a kicsit -, és a port öntsd át az üvegbe! Éppen megtelik!

A megajándékozottnak pedig add át a linket a recepthez 🙂


 

 

 

SOS kakaós süti alias mikrós süti

Nem, nem vagyok mikrómániás, de néha seperc alatt kellene összedobni egy desszertet, és ilyenkor bizony a mikróhoz fordulok.

Azt is szeretem benne, hogy a bögre átminősülhet desszertes tálnak…

És azt is, hogy így a gyerekekkel együtt “kávézunk”, hisz máskor ők úgy érzik, kimaradnak valamiből azzal, hogy ők nem ihatnak kávét…

Fincsi!

Jöjjön akkor a KÉT BÖGRÉHEZ való recept:

4 evőkanál liszt (GM változathoz ezt használom: “Barbara Lisztkeverék főzéshez, sütéshez”)

4 evőkanál cukor

4 púpozott kiskanál kakaópor

fél kiskanál sütőpor

nagy csipet só

1 tojás

2 evőkanál tej

2 evőkanál olaj

1 kiskanál vanília

Ne lepődj meg, kb félig lesz csak a két bögre, de pontosan így lesz jó, mert szépen megnő majd a sütike!

Én másfél percig mikróztam csak, és klassz, szószos állaga lett. Mikrótól és bögrétől is függ, hogy meddig kell sütni. Meg persze szájíztől! Gombóc Gábor csicsogósan szereti 😉

Készülhet egyszerre több is, de akkor hosszabban kell mikrózni!

A kék a gluténmentes :-)

 

Ajándéknak is nagyszerű, erről a következő bejegyzésben írok…

Hálaadás napja apropóján

Amerikában a 11 nemzeti ünnep közül az egyik legfontosabb a Thanksgiving day, amikor hálaadással tekintenek vissza az elmúlt év jó eseményeire és a jó termésre. Minden november negyedik csütörtökén ünnepelik Hálaadás napját az amerikaiak, nagy banzáj jár együtt vele. Összejön az egész család, és nagy evészetet tartanak. Kicsik-nagyok jól érzik magukat.

Ha még nem ismeritek ezt a hagyományt, olvass róla Áginál, aztán meséld el a gyerekeknek! Nagyon jó megtanulni hálásnak lenni, mert a pozitív életszemlélet az emberi élet hosszát is növelheti! Annamarinál találsz ötleteket arra, hogyan kezdhettek el tudatosan hálásnak lenni.

Tegyétek életszerűvé, megfoghatóvá azzal, hogy ti magatok is tartotok egy kis hálaadási vacsorát! Van néhány elmaradhatatlan fogás, amik közül a pulyka a legfontosabb, enélkül nem hálaadás a hálaadás… Egyszerű, de nagyszerű receptet itt találsz hozzá. Fontos még a krumplipüré, az áfonyaszósz, és a sütőtökös süti.

Sütőtökös süti

Hadd osszam meg veletek a nálunk jól bevált sütőtöksüti receptet, amit muffinként is szoktam sütni, de sima kevert sütiként tepsiben is. Kedvencünk a kuglófformás változat. Csak a sütés hossza különbözik, a recept ugyanaz mindhárom variánshoz. Íme a hozzávalók:

30 dkg reszelt sütőtök

10 dkg puffasztott amaránt

5 dkg liszt (Barbara főzéses GM lisztkeverékével lisztérzékenyeknek is jó lesz!)

1 cs sütőpor

15 dkg darált dió

3 evőkanál cukor vagy Yummy Sweet

egy csipet fahéj

3 tojás

Jól keverd el a hozzávalókat, majd öntsd egy zsírozott, lisztezett tepsibe/formába vagy muffinkapszlikba!

Tedd 180 C-ra előmelegített sütőbe, majd 10 perc után vedd 170 fokra és süsd még 10 percig! A muffin ennyi idő alatt el is készül. Ha tepsiben vagy más formában sütöd, akkor vedd le 150 fokra, és süsd még kb. 15 percig! Végezz tűpróbát, mielőtt kiveszed a sütit! Mi legjobban forrón szeretjük, vaníliafagyival, de ha marad, hidegen is nagyon fincsi, csak úgy magában.

Jó étvágyat!

Ui. És ha esetleg csodálkoztál, hogy miért írok októberben a Hálaadásról, akkor megsúgom: azért, hogy kényelmesen fel tudj készülni az első (vagy sokadik) hálaadási vacsorátokra!!!

Ui.2: A sütőtök magját ki ne dobd! Klassz számlálási, számolási feladatokra ad lehetőséget! Hamarosan jövök ötletekkel én is!