Gyönyörű vagy!

Talán többen csak elhúztátok a szátokat, mondva, hogy “Na, én aztán nem!” Pedig igenis gyönyörű vagy!!!

Beautiful

Az a baj, hogy mi, nők már régóta nem a megfelelő szemüvegen keresztül nézzük magunkat 🙁 Igazából szemüveg sem kellene, mert ha már szemüveget veszünk fel, az máris egy hamis kép. Nem szemüveggel születünk ugyebár – vagy ti láttatok már szemüveges újszülöttet?

Én magam is nagyon gyenge vagyok ezen a területen…Az elmúlt hetekben több irányból is “képzést kaptam” afelől, hogy meg kell tanulnom a tényeket elfogadni, elismerni és ki is mondani. Hajlamosak vagyunk elutasítani, ha valamiért megdicsérnek. Udvariasságból? Szerénységből? Ki tudja… Pedig nem szabadna! Magad miatt sem, férjed miatt sem, gyerekeid miatt sem, és senki más miatt sem!

Gyönyörű vagy, úgy, ahogy vagy! Céllal vagy olyan, amilyen. Céllal vagy alacsony/magas, vézna/karcsú vagy éppen duci/teltkarcsú, szőke/barna/vörös, nevetgélős/komoly stb. Nagyon hosszan sorolhatnám az ellentétpárokat. De nem ez a lényeg, hanem az, amit Max Lucado: Értékes vagy című könyvében Éli, a fafaragó mester mond az igen gyenge önértékeléssel bíró Pancsinellónak:

“… nagyon értékes vagy, mert én alkottalak! És én sosem hibázom!”

És hogy miket tanultam az elmúlt hónapban az anyaságról?

A múlt hétvégén egy női pihenős hétvégén voltam Dömösön. Az anyák napi Anna találkozó mottója az volt, hogy “Virágozz, ahová ültettek!” Valójában felfrissülés volt az anyai léleknek – ahogyan ezt ígérték is előre. A háziasszony, Beth, egy amerikai anyuka, aki már 16 éve Magyarországon él férjével és 3 gyermekével. Barátnője, Cheri, egy nagyon karizmatikus előadó, aki most Beth meghívására jött el az Egyesült Államokból, csak azért, hogy az összegyűlt 40-60 anyukának elmagyarázza, hogy igenis szuperek vagyunk, nagyszerűek vagyunk, szépek vagyunk, de csak ha a helyünkön vagyunk, és nem mindig máshová kívánkozunk. Részletesebb beszámolómat folyamatosan írom a családi blogomban, ha érdekel, olvasd el ITT!

Russ és Lesley, egy walesi baptista lelkipásztor és a felesége szoros családi barátunk, kisgyerekkorom óta ismernek. A lelkész úr két éve mentorommá vált, sokat tanulok tőle minden találkozáskor, minden levélváltásból. A férjem és gyerekeim is nagyon megszerették nyitott, humoros természete miatt. Ittlétekor sok személyes beszélgetésben én tolmácsolom, és ezekből is nagyon sokat tanulok. Legutóbbi látogatásakor megjegyezte, hogy nekünk magyaroknak nem megy az, hogy egy elismerést, dicséretet elfogadjunk. Ahelyett, hogy megköszönnénk,  elütjük valami közhellyel, hogy “hát, próbálkozom”, vagy “remélem”, vagy “mehetne jobban is”. És ez nem helyes. Nem helyes magunkkal szemben sem, de mások értékét is kicsinyítjük ezzel a viselkedésmóddal. Sőt, megvonjuk mástól is a dicséretet ezzel. El kell fogadni az elismerést. Pont.

Megjelent egy cikk az interneten arról, hogy ha nekem nem jó az önértékelésem, a gyerekemé sem lesz jó. Sok-sok kedvelést és megosztást kapott. Hozzám is szólt. Meg kell tanulnom – a gyerekeim kedvéért is – pozitívan gondolkozni magamról!

Az utolsó, de nagyon erőteljes tanítást a youtube-on, egy Dove reklámból kaptam a héten. Ki kell lépnem a komfortzónámból, a kényelmes “átlagos vagyok” kategóriából, és elfogadni, hogy gyönyörű vagyok kívül-belül, hiszen Isten ilyennek teremtett engem. Neki pont így tetszek, ő pont ilyennek képzelt el engem. És a férjem is meg a gyerekeim is ilyennek szeretnek, nekik ilyen AZ ANYA.

 

Nő vagyok. Feleség vagyok. Anya vagyok. Isten gyermeke vagyok. Gyönyörű vagyok!