“Miért szeretik annyira a gyerekeid Szor-Szer-Ször meséit?”

Ismertek olyan családot, ahol a nagyszülők távol élnek, és alig találkoznak az unokákkal? Hogy lehet, hogy mégis annyira szeretik a nagyit és a papit? Azért, mert apa és anya állandóan beszél róluk… Kint van a fényképük a falon… Újra és újra felidézik a korábbi évek emlékeit… a nagyi palacsintáját, a papa kertjét stb. Ha állandóan emlegetik őket, és szeretettel beszélnek róluk, az unokák is szeretni fogják őket.

 

Mi is azért szeretjük annyira Esernyő néniéket, mert ők az életünk részei. Érzelmileg kötődünk hozzájuk.

Ez persze egy tudatos dolog tőlem. Mivel az a célom, hogy a meséket oda-vissza tudják, amikor meglátok/meghallok/észreveszek valamit, amit Szor-Szer-Ször meséihez kapcsolhatok, direkt úgy irányítom a beszélgetéseket, hogy oda lyukadjunk ki.

Ha meglátok egy tavat, csillogó szemekkel megkérdezem: “ki látja meg elsőként Hattyú Hannit“? (És tényleg lelkes vagyok, mert ha nekem ez unalmas, neki is az lesz. De hát ez kérem jó móka!

Ha lobogó zászló mellett megyünk el, megkérdezem őket, hogy vajon ezt is Imre bácsi tette ki, mint a 7×7 mesében?

Ha egy szép virágcsokrot látok a Facebookon, és ők mellettem vannak, elkezdem hangosan számolni, hogy hány szál virágból kötötték, és persze 4 után megállok, hogy ne rontsam el a mesét, ahol az EGY csokrot  NÉGY szál virágból kötötték.

Ha a CD-n az szól, hogy “Pillangó, ha lehetnék…“, akkor azt mondom, hogy Lepke Lenke is táncolna, míg röpíti a szél, és már táncikál is mind a három.

Folytathatnám hosszan, mert nincs olyan nap, hogy ne kerülne sor valami jól célzott megjegyzésre. És tudjátok, amikor már ők kezdik, az az igazán izgalmas! A mátrai nyaralásunkon Barni találta meg Kalapos bácsit! És azóta is emlegetjük!

Valamelyik nap a Facebookon láttam egy klassz autóparkolót. Megcsináltuk. De persze ezt is még érdekesebbé tettük azzal, hogy kineveztük Szor-Szer-Ször város parkolójának! Erről írok külön 🙂

 

Esernyő nénivel kezdtem, vele is fejezem be ezt a bejegyzést. Tegnap zuhogó esőben jöttem haza. Kristófom így fogadott: “Esernyő nénivel jöttél?”

Esernyő néni Erika nénivel

 

Nagypapám szekrényében jártam

Nagypapám, Almási bácsi, mindig szívén viselte a gyerekek sorsát. Szerették is nagyon. Igyekezett a kedvükre tenni, és közben sok jóra megtanította őket. Kreatívan,  játékosan. Gyerekek százait nevelte az erkölcsös életre vasárnapi iskolai tanítóként. Az ötvenes évektől mint lelkipásztor folytatta a “népművelést”. Akkor bizony még nem sok olyan segédeszköz volt, amivel a hittanórákat, bibliaköri foglalkozásokat érdekesebbé lehetett tenni. Nem voltak bérelhető jelmezek sem, és százezer játékbolt sem. Akkortájt még az egész gyülekezet jelenlétében folyt a vasárnapi iskola, de az ő számára nem jelentett gondot úgy tanítani a gyerekeket, hogy azt a felnőttek is élvezzék. Készített, készíttetett rengeteg szemléltető eszközt kezdetleges anyagokból, házilag. Bár ezeket Nagymamám féltve, kincsként őrizte, egy-két gyerektáborra kölcsönkaptuk tőle. Én meg szorgalmasan készítettem a fényképeket…Angyalok Karácsonyra készítettek Nagymamával angyaljelmezeket, a bölcseknek koronákat, a pásztorokat is beöltöztették élethű ruházatba, és így mentek el az idősek otthonába örömet vinni.

Egy közkedvelt játéka a szerencsekerék mintájára készült. Megforgatták a  kereket, majd a lyukon át kihúztak egy kérdést, amire válaszolva pontokat lehetett gyűjteni.

Nagy, lapozható képregényt is rajzoltatott az őserdei állatokról szóló tanmesékről. A buyufa alatt című könyv alapján készültek a rajzok, és egyszerre akár többszáz gyerek is élvezhette a meseórát. Ne felejtsétek el, hogy akkor még nem volt adás egész nap a tévében sem. Dvdről még álmodni sem mertek… Szóval ez abban az időben óriási volt!

Jól emlékszem az izgalmas percekre is, mire nagy nehezen sikerült kinyitni a Menny ajtaját – a speckó számzár Jézus nevére nyílt ki 🙂

Kedvencem a tévéje volt. Ennek egyszerűsített változatát jómagam is elkészítettem sok-sok évvel ezelőtt, és nemrégen elő is kerestem, hogy Szor-Szer-Ször meséit is nézhessük rajta!

A fa- és fémmunkák nagy részét édesapám végezte el, így még inkább szívemhez közeliek ezek a segédeszközök. Apránként bemutatom majd ezeket nektek, hiszen többet ti magatok is el tudtok készíteni belőlük. Melyik legyen az első?

Hogyan tanítsuk meg Szor-Szer-Ször meséit?

Egy konkrét példa segítségével írom le, mondatról mondatra:

1, Elővesszük a 2×6=12 meséről szóló képet. (Ha feliratkozol a hírlevélre itt a jobboldali sávban, megkapod a színező lapot!) 

2x6 mese

2, Irányított beszélgetés keretében, kérdések segítségével megkeressük a mese „lényegét”.

– Kiket látunk a képen? (Rámutatunk a két meseszereplőnkre segítségképpen. Nem az emberekről és a perecekről szól a történet, és ezt hangsúlyozni akarjuk.)

– Hattyú Hannit és Gombóc Gábort.

– Hol játszódik a történet?

– A vásártéren / a tóparton.

– Mivel akar Hanninak kedveskedni Gábor?

– EGY kenyérdarabkával.

– Mi akart lecsapni a finom falatra?

– KETTŐ hal.

 

3, A kis bevezető beszélgetés után szólítsuk fel a gyerekeket, hogy most nagyon jól figyeljenek, mert a kétszeri mesehallgatás után egy ügyes gyerek egyedül is elmondhatja a mesét. Motiváljuk is őket: ha nagyon pontosan meséli, ugyanúgy, ahogyan anya/apa vagy a tanító néni/bácsi mondta el, akkor kaphat egy matricát.

Meséljük el a történetet, kétszer egymás után!

Hattyú Hanni a nyári vásárkor különös gonddal tisztálkodott. Egyszer csak a sok ember között meglátta Gombóc Gábort, aki éppen felé tartott. Gábor bedobott Hanninak a tóba EGY kenyérdarabkát. KETTŐ hal is rá akart kapni a finom falatra, de Hattyú Hanni volt ügyesebb, gyorsan bekapta a csemegét.

 4, Válasszunk egy önként jelentkezőt, aki elmondhatja a mesét! A „körítésnek” nem kell pontosnak lennie, de az EGY kenyér és KETTŐ hal legyen benne, ilyen sorrendben! Ha a főszereplőket jól mondja, és az EGY kenyér KETTŐ hal stimmel, nagyon dicsérjük meg, és kapjon jutalommatricát! Ha nem tudta jól, mondjuk el újra a mesét, rámutatva mindig arra a szereplőre, tárgyra, akármire, amiről éppen beszélünk, majd dicsérjük meg az önkéntes mesélőt, hiszen bátor volt, vállalkozott a feladatra.

Ha vizuálisan tanul…

“Ez a módszer azoknak a gyerekeknek nyújt segítséget, akiknek a vizuális memóriájuk fejlettebb” – írtam egy korábbi írásomban. De honnan tudjuk, ki vizuális típus?

A tanulási stílusokról rengeteg könyv íródott, főiskolákon és egyetemeken több órányi előadásokat adnak le ebben a témában. Különböző csoportosításokkal találkozhatunk. Akit érdekel a téma, olvassa el ezt és ezt a cikket (kezdésképpen)!

A vizuális típus fő ismertetője az, hogy ha LÁT valamit, azt könnyebben megjegyzi, mint például amit hall. A vizsgán jól emlékszik, hogy A dualizmus társadalma tételben felül két oszlop van, majd egy vízszintes vonal alatt már egy oszlopban folytatódik a szöveg. A bal oldali oszlopra emlékszik is, de a jobb oldali szöveg nem ugrik be. Ha tanuláskor színes ceruzákkal aláhúzott volna egy-két kulcsszót, esetleg kis vonalas rajzokkal vázlatot is készített volna magának, nagyobb eséllyel jutott volna eszébe, hogyan is folytassa az elkezdetteket.

A mesekönyv illusztrálásakor arra igyekeztünk, hogy a mesékhez tartozó rajzok nagyon egyszerűek, ám szemléletesek legyenek. A művész nem merült el a részletekben, mert akkor a mi kis vizuális gyerkőceink azt számolgatnák, hány szál haja van Gombóc Gábornak, ahelyett, hogy a lényegre koncentrálnak.

A színezés is direkt vizuális típusú gyerekeknek való feladat – miközben a kép színes lesz, a vonalak beivódnak az emlékezetébe. Közben érdemes újra és újra elmondanunk az aktuális mesét, tudva, hogy minél több érzékszervre hatunk, annál hatékonyabb a munkánk.  Van egy sokat emlegetett idézet, ami szájról szájra terjed, ezért már nem is idézet talán:

10%-át jegyezzük meg annak, amit olvasunk,
20%-át amit hallunk,
30%-át amit látunk,
50%-át amit látunk és hallunk,
70%-át amiről önmagunk beszélünk,
90%-át jegyezzük meg annak, amit önállóan kipróbálunk és végrehajtunk

Mesélj tehát, és közben színezzetek, rajzoljatok, játsszátok el, amit éppen megtanultatok!

Szerepjáték

Ui: Eredetileg kitől származik ez az idézet? Te tudod?

Az a bizonyos kukacos alma

Emlékeztek még rá, hogyan tanultatok meg szorozni? A tanító néni feltett a táblára egy képet, amin szép almák látszottak tányérokon. Ő meg azt mondta hozzá, hogy láttok itt 7×5 almát – mert 7 kupacban van 5-5 alma. Hogy összesen mennyi is? Mondott valami nagy számot, de ki tudja azt már a sok kis másodikos közül?!

Szor-Szer-Ször meséivel a vizualitásra építünk! Ez a módszer azoknak a gyerekeknek nyújt segítséget, akiknek a vizuális memóriájuk fejlettebb. Azoknak, akik nem logikusan gondolkodnak, hanem a képi emlékezetüket hívják segítségül. Bár a hagyományos módszerek ábrái segítő szándékkal készültek, sokaknak azonban mégsem elég az. Látják ugyan maguk előtt a hét kupac almát, szép, piros, mosolygós almákat, még a tányérok színére és mintájára is emlékeznek, meg hogy volt egy kukacos alma is köztük. De hogy milyen számokat kellene itt mondani?! Halvány sejtelmük sincs.

 1307281670_Clipart_Free

Azok a gyerekek, akik  Szor-Szer-Ször meséit már óvodás korukban megismerik, a szorzat hallatán emlékezni fognak egy képre. Amikor azt hallják, hogy 2×6, akkor azonnal eszükbe jut, amint Hattyú Hannihoz jön Gombóc Gábor, aki bedob neki EGY kenyérdarabkát. Igaz, hogy KETTŐ hal majdnem lenyúlja a finom falatot, de végülis minden jó, ha a vége jó… A vége pedig jó, mert a mi kis másodikosunk már vágja is rá, hogy 2×6 az 12.

 

Szeretnéd, hogy a te gyermekednek is kisujjból jöjjön a szorzótábla?