Hogyan tanítsuk meg Szor-Szer-Ször meséit?

Egy konkrét példa segítségével írom le, mondatról mondatra:

1, Elővesszük a 2×6=12 meséről szóló képet. (Ha feliratkozol a hírlevélre itt a jobboldali sávban, megkapod a színező lapot!) 

2x6 mese

2, Irányított beszélgetés keretében, kérdések segítségével megkeressük a mese „lényegét”.

– Kiket látunk a képen? (Rámutatunk a két meseszereplőnkre segítségképpen. Nem az emberekről és a perecekről szól a történet, és ezt hangsúlyozni akarjuk.)

– Hattyú Hannit és Gombóc Gábort.

– Hol játszódik a történet?

– A vásártéren / a tóparton.

– Mivel akar Hanninak kedveskedni Gábor?

– EGY kenyérdarabkával.

– Mi akart lecsapni a finom falatra?

– KETTŐ hal.

 

3, A kis bevezető beszélgetés után szólítsuk fel a gyerekeket, hogy most nagyon jól figyeljenek, mert a kétszeri mesehallgatás után egy ügyes gyerek egyedül is elmondhatja a mesét. Motiváljuk is őket: ha nagyon pontosan meséli, ugyanúgy, ahogyan anya/apa vagy a tanító néni/bácsi mondta el, akkor kaphat egy matricát.

Meséljük el a történetet, kétszer egymás után!

Hattyú Hanni a nyári vásárkor különös gonddal tisztálkodott. Egyszer csak a sok ember között meglátta Gombóc Gábort, aki éppen felé tartott. Gábor bedobott Hanninak a tóba EGY kenyérdarabkát. KETTŐ hal is rá akart kapni a finom falatra, de Hattyú Hanni volt ügyesebb, gyorsan bekapta a csemegét.

 4, Válasszunk egy önként jelentkezőt, aki elmondhatja a mesét! A „körítésnek” nem kell pontosnak lennie, de az EGY kenyér és KETTŐ hal legyen benne, ilyen sorrendben! Ha a főszereplőket jól mondja, és az EGY kenyér KETTŐ hal stimmel, nagyon dicsérjük meg, és kapjon jutalommatricát! Ha nem tudta jól, mondjuk el újra a mesét, rámutatva mindig arra a szereplőre, tárgyra, akármire, amiről éppen beszélünk, majd dicsérjük meg az önkéntes mesélőt, hiszen bátor volt, vállalkozott a feladatra.

Mese a kettesről és a hatosról

Gombóc Gábor?! Hattyú Hanni?! Azok meg kik?  – Tehetted fel a kérdést az előző bejegyzést elolvasva, jogosan. Hadd mutassam be őket!

Gombóc Gábor, a Szor-Szer-Ször mesék hatos száma Hattyú Hanni, a Szor-Szer-Ször mesék kettes száma

Gombóc Gábor egy olyan kisfiú, aki nagyon szereti a gombócot. Ezért aztán egy kicsi gombócos ő maga is, a pocakjával 🙂 Hattyú Hanni Gábor egyik jó barátja, egy hattyúlány. Közös bennük az, hogy 1, mindketten Szor-Szer-Ször városban laknak, és 2, nagyon szeretik a vásárokat. Persze Hanni csak külső szemlélő, a vásártér melletti kis birodalmából figyeli az eseményeket. Közös meséjük így szól:

“Hattyú Hanni a nyári vásárkor különös gonddal tisztálkodott. Egyszer csak a sok ember között meglátta Gombóc Gábort, aki éppen felé tartott. Gábor bedobott Hanninak a tóba EGY kenyérdarabkát. KETTŐ hal is rá akart kapni a finom falatra, de Hattyú Hanni volt ügyesebb, gyorsan bekapta a csemegét.”

Ha szeretnéd megtanítani ezt a mesét gyerkőcödnek, akkor figyeld a következő bejegyzést, mert abban benne lesz egy mondatról mondatra kidolgozott “óravázlat”. Ha nem szeretnél addig várni, akkor add meg az emailcímedet a jobb oldali feliratkozó nyomtatványon, és 24 órán belül a postaládádban lesz a leírás, színezhető képpel együtt!