Színek gyakorlása

Kétévesen már ismerik a színeket a gyerekek, de megnevezni még nehéz nekik. Gyakoroljunk játékosan velük!

Fontos, hogy te, mint szülő nevezd meg a színeket a mindennapokban, ne csak mutogass, hogy “Ezt a zoknit húzzuk ma”, vagy “Abból a pohárból ihatsz te!”. Mondd ki: “A kék zoknit húzzuk ma”, vagy “A sárga pohárból ihatsz te!” Így észrevétlenül tudatosulnak benne a színek, és ő is könnyebben fogja használni az elnevezéseket.

Mi most március 15 apropóján a piros, fehér és zöld színekkel játsz(ott)unk – ezeket a feladatokat jól tudod használni Zászló Zolis napokon 🙂

Kupakokat csoportosítottunk – de a kétéves belefáradt, így a négyéves fejezte be:

259

262

 

263

264

Utána a kétéves vonatot épített, a négyéves meg kirakta egymás alá egyenként a piros és fehér kupakokat, hogy eldöntsük, melyikből van több. (Azt már előtte ránézésre megállapítottuk, hogy a zöldből volt legkevesebb.) Több dologra is kellett egyszerre figyelnie: 1, piros legyen felül, fehér alul, 2, nagy alá nagyot, kicsi alá kicsit tegyen. És négy évesen végezze is el a feladatot, ne adja föl.

Pont ugyanannyi volt:

268

270

Ehető ételfestékkel kifestettük Zászló Zolit – kávétejszínt színeztünk ételfestékkel:

271

272

275

279

281

Zászlót ragasztottunk színes papírból:

304  309  311  312

Közben együtt kántáltunk (a videón éppen Barni mondja, nem Kristóf)

Kézmosás közben azt is észrevettük, hogy Kristóf fölsője, ami csuromvíz lett, piros. Levettük hát, hogy átöltözzünk: alatta fehér body volt. Ezek után már csak zöld új felső jöhetett szóba…

269
289

290

Március 15-re készülve

“Március idusán tele volt az utca emberekkel. Lepke Lenke meglátta Zászló Zolit a felvonuláson. KETTŐ huszár jött mögötte. Utánuk pedig EGY ágyút toltak.”

szszsz3

7

Itt csak vízjeles képen látod a szereplőket, de ha feliratkozol a hírlevélre, letöltheted Zászló Zoli és Lepke Lenke képét, hogy bábokat készítve eljátszhassátok a mesét! Rajzoljatok hozzá egy utcaképet, ami előtt mozoghatnak a bábok. Huszárokat és ágyút találsz a Gyereketető honlapon, érdemes oda is feliratkoznod, ha még eddig nem tetted volna meg!

Tudtad egyébként, hogy “magyarul az idus szót kizárólag március 15. megnevezésére használjuk, az 1848-as forradalom e jeles napjára emlékezve”? “Az idus a római naptárban minden hónapnak a közepe volt. ”  (Wikipédia)

Ne ijedj meg attól, hogy ilyen furcsa szót használunk óvodásokkal. Jó, ha gyarapszik a  szókészletük 🙂