Lapbook-készítés, mint új tanulási módszer

Sárosdi Virág, a Gyereketető honlap szerkesztője hozta be Magyarországra a lapbook technikát. Így definiálja: “A lapbook olyan könyvet jelent, amit a gyermek maga készít el egy adott témakörben. Miközben elkészül a lapbook, már meg is tanulja a témakör legfontosabb részeit.”

Milyen feladatokat gyakorolunk lapbook készítése során? Bármit, amit szeretnénk!

Hadd álljon itt néhány felsorolásszerűen:

ceruzahasználat, ollóhasználat, számlálás, számolás, betű felismerése, összekötés, párosítás, finommozgások, irányok, stb

A lapbook óvodásoknak és iskolásoknak is készülhet, sőt akár felnőtteknek is. Kistestvére, a totbook pedig totyogóknak. Jómagam évek óta használom a módszert gyermekeimmel, már Virág lapbookjai előtt is több amerikai lapbookot készítettünk. Néhányról írok a családi blogomban.

A palota élete című legutóbbi lapbookunkhoz én kerestem feladatokat, egy pályázatra készítettük  el. A fényképezőgépünk sajnos nem jól fókuszál, nyár óta haldoklik, de még nincs új.  Mivel már beküldtük, és nincs nálunk, ezért csak az elkészült rossz minőségű videót tudom megosztani veletek. A youtube-on tudjátok megnézni! Hátha így is kedvet kaptok ennek az új módszernek a kipróbálásához…

Lapbook Lilla

A palota élete

Ha szeretnétek ti is tanulni óvodásoddal vagy kisiskolásoddal Ferenc József császárról és feleségéről, Sissiről, tegyétek ezt egy lapbook készítéssel összekapcsolva! Az általam összegyűjtött olvasnivalókat és képeket letöltheted innen, ha feliratoztál a jobb oldalon, hogy szeretnél tőlem emaileket kapni! Ha még ezt nem tetted meg, most pótolhatod!

BÚÉK

DSCN2418

Ui. A tésztagyártó gépen nem voltak ékezetes betűk 🙂 De a lényeg úgyis azon van, hogy az előttünk álló év legyen a lehető legjobb. Tökéletes az sem lesz, de azért törekedjünk rá!

Ui.2. A kép története:

1, Vegyél egy háziasszonyt, aki paradicsomlevest főz szilveszter napján ebédre.

2, Adj hozzá egy iskolást, aki szívesen kiválogat egy halom betűtésztából annyi B, U, E és K betűt, ahány kistesója van!

3, Kérd meg, hogy keressen még egy készletnyi betűt, és abból tegyen ki egy szót! (Eddigre már bizonyára régen megfejtette, mi is lehet az…)

4, Keress adott számú lelkes kistestvért, akik szívesen kirakják a nagytesó által kirakott szót a megadott betűkből! Ízlés szerint lehet akár önállóan is kirakni…

5, Főzd meg a levest, hogy legyen mit enni a játék végeztével!

6, Jó étvágyat a leveshez, de főként a 2015 évi közös játszós tanulásokhoz!

Hogyan neveld a lányodat pénzügyileg?

Látom, ahogy  legyintesz: “Ugyan már, még csak ovis!” Nem, nem korai! Már egészen kicsi korban meg kell kezdeni az ilyen irányú nevelést is! Október utolsó munkanapja hivatalosan is takarékossági világnap. Nem csodálom, hogy pont egy hó végi nap lett kinevezve erre, hiszen nagy általánosságban ekkorra már igen üres a pénztárca. Lehet ez másképpen is? Lehet ezt tanulni, mint a matematikát? A pénzügyi szakemberek szerint igen. Márpedig akkor nekem is tanítanom kell gyermekeimet. Mivel az én elsőszülöttem lány, a lányos kérdésekre kellett SOS választ kapnom elsőként.

Kicsi lány pénztárcával :-)

Himer Csillát, a Pénzmesék íróját kérdeztem, hogy mit is kell tennünk, ha kislányunkat szeretnénk jól elindítani a pénzügyek területén. Jó hosszan, de igen velősen válaszolt:

 

Lányok és a pénz

A lányok  alapvetően arra vannak kondicionálva már gyerekkoruk óta, hogy felnőttként családanyák lesznek (igaz, egyre ritkábban, de még előfordul, hogy a mostani gyerekek is játszanak papás-mamást, ott ez nagyon jól látszik is), azaz, hogy ők lesznek a család megtartói. Márpedig egy családmegtartó

 

  • megvédi a családját – érzelmi téren mindenképpen… (Te is ismered az anyatigris nimbuszát, ugye?)
  • rendben tartja a családot és (lakó)környezetét – az ehhez kapott, vagy szerzett pénzt pedig ügyesen osztja be, és takarékos háztartást visz
  • hozzájárul a családfenntartáshoz – nemcsak a saját munkajövedelmével, hanem a takarékos életvitellel kevesebb pénzből egy magasabb életszínvonalat gazdálkodik ki
  • +1 tipp minden anyától a lányának – “Pssszt, kislányom, ha jót akarsz Magadnak, akkor a konyhapénzből még félre is raksz Magadnak erre-arra…”

 

A lányok is többségében erre látnak mintákat saját családjukban. És ezek azok az elvárások, amelyek felnőttként félre is vihetik a nők pénzügyi viselkedését.

 

Hiszen ha a családmegtartó a lány, akkor

 

  • megvédi a családját – érzelmi téren. Márpedig tudni kell, hogy nincs még egy olyan használati tárgyunk, amelyhez ennyire érzelni alapon állnánk hozzá, mint a pénz. Amikor olyanokat mondunk, hogy “A pénz minden jónak megrontója…”, vagy azt, hogy “A nők nem értenek a pénzhez.”, akkor mind-[1]mind érzelmeket jelenítünk meg – a pénzre vetítve. Csoda, ha olyan indulatosan képesek a párok veszekedni a pénz miatt?
  • rendben tart mindent – beleértve a családi költségvetést is. Első nagy kérdés: ki mit ért családi költségvetésen? Általában a háztartásnaplót, vagyis a család havi bevételeinek és kiadásainak nyilvántartását. Slussz. Pedig a családi költségvetésnek része kell, hogy legyen a rövid-, közép- és hosszú távú tervekben megfogalmazott célok megfelelő anyagi fedezete is – ezek pedig többnyire befektetések kellenének, hogy legyenek.
  • kevesebb pénzt keres, mint a párja – alárendelt szerepre kárhoztatja a nőket – nem is véletlen, hogy többnyire a nők kerülnek egy-egy sorsforduló kapcsán (pl. válás, megözvegyülés, a partner, a gyermek vagy az idős szülők tartós betegsége, nyugdíjazás esetén) anyagilag kiszolgáltatottabb helyzetbe. Erre nem árt, ha felkészülnek a lányok, mert az örök spórolás csak az elevickélésre lesz elég egy-egy ilyen életforduló után…
  • kiszorít még egy kicsit magának a kosztpénzből – ezek általában apróbb költések, pl. megvesz magának a nő egy-egy olyan kiadványt (sütéses magazint, valami könyvet), amit a férj nem kifejezetten kultivál. Ezzel gyakorlatilag arra bátorítják az anyák a lányaikat, hogy minimum füllentsenek. Ezzel pedig baj van. A pénz ugyanis bizalmi kérdés. Alapból. Ha ezzel valaki bármilyen irányban visszaél, és ez kiderül, akkor ott garantált a tányércsörgés.

 

Kedves Szülők! Ismét felteszem a kérdést: tényleg ezt a forgatókönyvet szánjátok a lányotoknak? Nem biztos, hogy minden bekövetkezik, bár a válások száma még most is topon van, az idős szülőkről való gondoskodás most már alaptörvényben rögzített kötelesség, a nyugdíj meg… Szóval a veszélyek valósak. Ezeket pedig egy módon lehet kivédeni: megfelelő pénzügyi neveléssel.

 

Ami a lányoknál sokszor kimarad…

 

…az a továbblépés, a saját anyagi függetlenség megteremtésének lehetősége. Az alapok megvannak ugyanis, de ez nem elég: amíg valaki csak a munkajövedelemmel szottyog, addig nem fog tudni megállni a lábán anyagilag1. A lányoknál jellemzően ezek azok a lépések, amelyek kimaradnak:

 

  • a pénz megszerzésének képessége – igen, alapból ez a munkajövedelem. Erre lát minden gyerek példát a családjában – a saját apukájától, de az anyukájától is. De pl. a lányokat is nyugodtan lehet alternatív lehetőségként a vállalkozás felé terelni, hiszen az ő család melletti leterheltségük nagyon is indokolja a rugalmasan szervezhető munkát. Arról nem is beszélve, hogy ez egy önálló tevékenység, amely függetlenné is tehet – akár anyagilag is, és az egyik lehetséges lépcső a vagyongyarapítás felé.
  • a pénz megtartásának képessége – ezen a területen a nők indulnak általában jobb helyzetből. A pénz megtartásának képessége régről hozott női erény: ez ugyanis nem más, mint a beosztás és a takarékoskodás/megtakarítás képessége. Nincs egyik a másik nélkül. És ha van megtakarítás, akkor van befektetni való pénzmag is. A megtakarításoknak azonban van egy másik előnye is: célokat igényel. A lányok tehát sok esetben jobban tudnak célt kitűzni és tervezni is, bár a megvalósításban már általában a pasik a jobbak.
  • a pénz gyarapításának képessége – enélkül a lépés nélkül nincs anyagi előrelépés, nem juthat senki egyről a kettőre. Ehhez a beosztás és a megtakarítás révén egyértelműen jó alapjaik vannak a lányok egy jó részének, és az óvatosabb kockázatvállalási kedv is lehet jó – de csak akkor, ha van módjuk próbálkozni a lányoknak még védett környezetben, mert akkor nem kockázatkerülést hoz az alacsonyabb kockázatvállalási kedv, hanem elővigyázatosabb kockázatkezelés (Vagyis amennyire csak lehet, bebiztosítja magát a lehetséges veszteségek ellen – és ez nem ugyanaz, mint hogy meg sem próbálkozik vele.) Ez jót tesz a célmegvalósítás képességének is.

 

Húha! Akkor most mit csináljak?

 

  1. mutass jó példát! – már a fiúkról szóló cikkemben is említettem: a szülői minta mindennél fontosabb a gyerek számára! Akkor is, ha Te nem értesz a pénzhez! Ez különösen a lányoknál fontos, hiszen a fiúknak, éppen a velük szemben támasztott elvárások miatt, a szülők hamarabb megmutatják a pénzzel való (szerintük helyes) bánásmódot, mint a lányoknak. (Te megmutattad már, vagy tervezted, hogy megmutatod a tinilányodnak a befektetési portfóliód kezelését?)
  2. vond be! – a lányok számára különösen fontos a bevonódás. Sokkal inkább megélik az érzelmeiket kifelé is, mint a fiúk (ez is társadalmi elváráson alapuló rossz hagyomány részben), ezért is fontos, hogy lássák, nem rosszabbak, nem kívülállók. És ha a gyakorlatban is látják a pénzügyeket bonyolódni, rájönnek, hogy ez is csak egy eszköz, nem kell tőle sem félni, sem pedig túlzott érzelmekkel viseltetni iránta.
  3. hagyd kísérletezni! – igen, a lányokat is! A lányoknak is vannak ugyanis ötleteik, jobbnál jobbak, de őket kicsit jobban kell noszogatni, hogy merjék is megvalósítani azokat. Ez a “küszöbön átsegítés” jelensége, ahogyan Ranschburg tanár úr mondta: a lányoknak ebben kell némi segítség.
  4. adj neki zsebpénzt, ha már elég nagy! – a pénzkezelés leggyakorlatiasabb módja gyerekkorban, és itt nincs nemi különbség! Itt mindenkire egyformán vonatkoznak ugyanazok a szabályok: a pénzt be kell osztani, félre kell tenni belőle, akár még befektetni is, vagy éppen hitelt felvenni rá, amit vissza is kell fizetni. (Természetesen mindezt védett környezetben, szabályok közé szorítva.) A zsebpénznek is megvannak a maga szabályai, amelyekről írtam már az com blog hasábjain.
  5. játsszatok! – rengeteg olyan játék van, amely a legkülönfélébb olyan készséget, képességet fejleszti, amelyek nélkülözhetetlenek a pénzügyi intelligencia csiszolásában. A lányok alapvetően kreatívabb természetűek – ezt viszont jó, ha a gondolkodásmódra is átültetitek. Alkotó gondolkodást igényel az is, ha valaki egy festményt komponál, ahogyan az is, hogy megalkosson egy jó pénzügyi tervet. Ha a lányodnál is ebből a szemszögből közelítesz, akkor rávezetheted arra, hogyan is lehet ezt élvezettel csinálni.

 

+1.  olvassatok mesét! – de nem akármilyet ám! Létezik egy olyan mese- és

foglalkoztatókönyvsorozat Magyarországon, amely egyedülálló módon az 5-7 éves gyerekek alapvető pénzügyi kérdéseire válaszol, így nem a szülőknek kell kiizzadni az életkornak megfelelő formában és tudásra építő válaszokat, hanem készen kapják – mindezt a gyerekek számára is élvezhető módon, mesék alakjában. A meséket követő játékos feladatok, közösen játszható játékok, elgondolkodtató kérdések, kihívást jelentő feladatok pedig elmélyítik a mesékből szerzett tudást. Most ráadásul az októberi takarékossági hónapra való tekintettel mindenki, aki csatlakozik a Pénzmesék rajongói táborához, egy meglepetésajándékot is kap – természetesen a takarékosság jegyében. Kattints ide a részletekért! ›››

 

Kényelmes, anyagilag stabil életet teremthetsz a lányodnak már most – azzal, amit megtanítasz és engeded, hogy megtanuljon a pénzről. Ezért kapsz egy extra tippet is!

 

Extratipp a lányok pénzügyi neveléséhez

 

Ha Te sem érzed azt, hogy a pénzügyi intelligencia csúcsán lennél, ne ess kétségbe! Attól még jó szülő vagy – és ez már majdnem elég is! Ami még kell hozzá, az az, hogy csináljátok együtt!

 

Nyugodtan modd meg a gyereknek, hogy ez még Neked is új, de igyekszel, és tanuljatok együtt. A lányok általában kevésbé versengőek, ők inkább az együttműködés hívei, így lányod szeretettel támogat majd, ha úgy látja, elakadtál… Olyan ösztönző partnert kapsz a személyében, akitől többet soha senki nem fog Neked többet segíteni abban, hogy sínre tudd tenni a pénzügyi életedet. Úgyhogy szeressétek és jól becsüljétek meg egymást!

 

 

Himer Csilla

pénzpedagógus

http://eznemjatek.com

http://penzmesek.hu

 

[1] Robert Kiyosaki nevezte meg így elsőként a pénzügyi tudatosságnak ezt a három alapkövét.

 

Kíváncsi vagy, mit mond Csilla a fiúk neveléséről? Látogasd meg Frank Ágnes oldalát, fiúk pénzügyi neveléséről neki mesélt a Pénzmesék szerzője.

Bori kedvenc süteménye

Korábbi bejegyzése(i)mből már tudjátok, hogy nagyon jó fejlesztő foglalkozásnak tartom a gyerekekkel való közös sütést. Hadd osszak meg egy újabb receptet veletek, ami nálunk nagyon bevált a kicsikkel.

A receptet Karina fedezte fel egyik kedvenc könyvsorozatában, ami a Barátnőm, Bori címet viseli. Bori éppen sütni tanul, és még a recept is megtalálható a könyvben. Az akkor hétéves kislányom lelkesen másolta ki a saját szakácskönyvünkbe – másolási gyakorlatnak sem utolsó 🙂 Ki kellett próbálnunk azonnal. Olcsó, gyors és egyszerű, óvodásokkal is könnyen elkészíthető. Sőt, a gluténmentes változata is nagyon bevált, azt még jobban is szereti a család.

122

És bár a képen is látszik, a könnyebbség kedvéért hadd következzen a recept:

480 g búzaliszt (vagy gluténmentes Barbara lisztkeverék főzéshez, sütéshez)

320 g vaj (vagy margarin)

160 g kristálycukor

2 tojás

Alaposan kikeverjük a hozzávalókat. Kinyújtjuk, és kerek szaggatókkal kiszaggatjuk. Kb 10 percig sütjük előmelegített, 150 fokos sütőben. Tetejét bekenhetjük porcukor és citromlé keverékével (de erre nálunk sosem marad idő, mert nekiesünk…). Jó sütést kívánok!

 

 

 

Sütés gyerekekkel

Akik követitek a családi blogomat, tudjátok, hogy sokat sütök együtt a gyerekekkel. Persze sokkal lassabban halad így a munka, de az együtt töltött sok szép óra kárpótolja az “elvesztegetett” időt. És hogy miért is sütögetünk együtt?

1, A gyerekek finommechanikai mozgása jól fejleszthető, ahogy gyúrják a tésztát, gombócot formálnak.DSCN7652

2, Szépérzéket is fejlesztünk például a sütikék díszítésekor.

DSCN7710

3, Mértékegységeket tapasztalati úton tanuljuk – mindig mondom nekik, hogy miből mennyit teszek, így a fülükbe megy, hogy lisztből fél kiló – 1 kiló a kiindulási alap, de mondjuk kakaóporból csak pár gramm. A folyadékoknál ugye deciliter, liter a varázsszó. Nem jegyzik ők ezt meg, de ismerősen fog csengeni, amikor tanulni kell majd.

DSCN7647

4, Ha szaggatunk, mindig tanítom a helykihasználásra őket. Nem a közepéből szaggatunk, hanem a szélén haladunk szép sorban!

(Erről ma nem készült fénykép…)

5, Tér, forma, szín – golyót gyúrunk, kört szaggatunk. Különböző alakú szaggatókkal dolgozunk, megnevezzük őket. Keressük, hogy mire hasonlít az az alakzat. Alakítjuk. Körből ötszöget vágunk. Ételfestékkel színezünk…

DSCN7701

És persze azért is, mert közben MINŐSÉGI IDŐT TÖLTÜNK EGYÜTT! Tudod, az mi? 🙂

Ma sütinyalókát (más néven tortanyalókát) készítettünk, kókuszgolyó mintájára. Vajon melyik mese révén? 😉

Focis sütinyalóka

Fényképes elkészítési leírás a következő bejegyzésben!

 

Gyereknapi meglepetés

Az év 365 napja a gyerekekről szól – kérdezzétek csak meg a férjeket!  😉 Mégis szeretnék most egy kis meglepetéssel szolgálni a csemetéteknek. A Letölthető fájloknál találtok egy különbségkereső játékot, amit a könyv nyomdai előkészítését végző Kati a Szor-Szer-Ször meséi könyvborító különböző változataiból “követett el”. Kétévesek is elkezdhetik! Jó keresést!

borító 10 különbség

 

Ui. Tessék figyelni, mert NAGYON HAMAR rendelhető lesz a mesekönyv! Sőt, aki máris tudja, hogy neki kell, bármi áron (na jó, nem bármi…), az jelezzen a Kezdőcsomagok vagy a Mesekönyv oldalon, és akkor névre szóló dedikált ajánlást is kap tőlem ajándékba!

 

Pötyivel számozunk

Nem írtam félre, számozunk Pötyivel 🙂 Nem számolunk 🙂 Számokat rakunk ki vele, és közben nagyon okosodunk!!!

Rakd ki te is, amit én kiraktam!

Rakd ki te is, amit én kiraktam!

Pötyi a neve annak a beszúrós játéknak, ami nagyon sok képességet fejleszt kezdve a színek felismerésével és azonosításával, ami egyszerű rakosgatással is történhet, egészen bonyolult formák kirakásáig. Kétévesek is elkezdhetik, és nincs felső korhatár!

Kezdésképpen hagyjuk, hogy kész alakzatokat “tönkretegyen”: vagyis kiszedhesse/hátulról kinyomhassa a pötyiket. Ebben Kristóf már profi! 😀

Kétévesek is elkezdhetik...

Kétévesek is elkezdhetik…

Aztán szúrkálja be az alaptáblába őket, csak úgy véletlenszerűen. Később kezdünk el csoportosíttatni például színek szerint: “Csak pirosakat/kékeket stb szúrj a táblára!” Számoljunk ki közösen 5  pirosat/kéket és azokból építsen! Hamarosan megpróbálkozhatunk nagyon egyszerű alakzatokkal, amiket ő a mienk mellett építsen meg! Apró lépésekben haladva eljutunk majd odáig, hogy egyedül is ki tud rakni előrajzolt mintákat.

És hogy mire jó ez a játék?

– Fejleszti a finommotorikát – meg kell fogni azt a minyuri pötyit, és bele kell nyomni az alapba, vagy ki kell húzni…

– Fejleszti a szem-kéz koordinációt: “Rakd ki azt az alakzatot, amit látsz!”

– Számfogalom alakítása: mennyiségekkel való ismerkedés

– Színfogalom alakítása

– Szabálykövetés – például amikor azt kérjük, hogy egy alakzatot úgy építsen meg, hogy mindig piros-zöld-piros-zöld legyen egymás után

Szabálykövetés

– Iránykövetés – amikor szóban segítünk neki, hogy most lefelé kettőt, jobbra egyet stb

– Vonaltípusok – egyenes, görbe, hullámvonal

– Összehasonlítás/Különbségkeresés: Például ellenőrzésképpen, miután ő kirakta egy általunk elkészített rajz mását

Hol kellene javítanod? (Itt a piros az eredeti)

Hol kellene javítanod? (Itt a piros az eredeti)

– Feladattudat kialakítása, munkára nevelés: például a fentebb látható kétszínű hármast több nekifutásra rakta csak ki Barni. Jó nehéz is volt a szám, meg közben még a P-Z-P-Z szabályra is figyelnie kellett… De megbeszéltük, hogy amit elkezdtünk, azt befejezzük, nem hagyjuk félbe.

– Alkotásra nevelés – több számot Karinával rakattam ki. A fantáziáját is kiélhette + nekem is segítség volt:

– Segítésre nevelés – Nekem úgy tűnik, hogy a segíteni akarás egy veleszületett készség, ami később kihal 🙁 Te is észrevetted, hogy a másfél-kétévesek milyen lelkes segítők? Bezzeg a 6-8 éveseket már alig lehet valamire rávenni, aminek egy icipici munkaszaga van…

Alkotás+segítés

Alkotás + segítés

Azt mondod, nektek még nincs Pötyitek? Mi egy angol turiban találtunk rá. Persze a turikban általában nem az van, amit éppen keresünk. Viszont az Anya Paradicsomban igen! Legalábbis szinte minden van 🙂 Náluk megvásárolhatod a Pötyi játékot, ráadásul rengeteg más, hasznos és szórakoztató dolgot is találsz: könyvet, játékot, partikelléket, ajándékot  – a kicsidnek, magadnak vagy másnak.

Ui: Ha szeretnéd, szívesen kirajzolom a számokat egytől ötig, hogy kirakhassátok Pötyivel. Csak szólj! 😉

 

 

Értékes vagy!

Mindannyian ismerjük a mondást: “A szem a lélek tükre.” A gyerekekre ez különösen igaz, hiszen ők még nem olyan gyakorlottak az álarchordásban, mint mi, felnőttek.
Manapság sajnos sok szemből elkeserítő dolgokat olvashatunk ki: “Unom a banánt!”, “Elegem van!” “Hagyjál már!” “Miért???”
Talán az is közrejátszik ebben, hogy sokat vannak más társaságában, és nem kapnak elég megerősítést tőlünk, szülőktől. Próbálnak megfelelni az óvó/tanító néninek, a csoporttársaknak, osztálytársaknak, és ez egyrészt nem könnyű feladat, másrészt nem is építő!

Pancsinelló is azzal küzdött, hogy a társainak akart megfelelni. De nem sikerült neki. Szinte soha. Mindaddig, amíg rá nem jött, hogy tök mindegy, mit gondol a polgármester meg a pék meg az összes többi, egyedül Éli véleménye számít. Az ácsmesteré, aki őt, a foltmanót faragta. Éli pedig meg is mondja, hogy mit gondol: “Értékes vagy!” Pancsinelló is, de te is!

Max Lucado sorozata a foltmanókról a KIA alapítvány gondozásában jelent meg. Az első kötet címe: Értékes vagy! Vegyétek meg, vagy kölcsönözzétek ki a könyvtárból, és olvassátok el közösen! Nézegessétek meg a szemeket, arcokat, kéztartásokat! Melyik rajz mit árul el egy-egy szereplőről?

 

Szor-Szer-Ször meséiben az érzelmek sokaságával szembesülhetsz. Jó kis időtöltés lehet gyermekeddel végiglapozni a könyvet vagy megnézni a fenti videót, és megnézni, ki hol milyen kedvű. Aztán játsszatok a mesékkel! Fejezzetek ki érzelmeket az arcotokkal, vagy egész testtartással is akár. A kicsi pedig találja ki, kit és melyik meséből játszottatok el! Készüljetek fel rá, hogy nektek nem sok terep fog jutni, hamar átveszik ők a színész szerepét…

Március 15-re készülve

“Március idusán tele volt az utca emberekkel. Lepke Lenke meglátta Zászló Zolit a felvonuláson. KETTŐ huszár jött mögötte. Utánuk pedig EGY ágyút toltak.”

szszsz3

7

Itt csak vízjeles képen látod a szereplőket, de ha feliratkozol a hírlevélre, letöltheted Zászló Zoli és Lepke Lenke képét, hogy bábokat készítve eljátszhassátok a mesét! Rajzoljatok hozzá egy utcaképet, ami előtt mozoghatnak a bábok. Huszárokat és ágyút találsz a Gyereketető honlapon, érdemes oda is feliratkoznod, ha még eddig nem tetted volna meg!

Tudtad egyébként, hogy “magyarul az idus szót kizárólag március 15. megnevezésére használjuk, az 1848-as forradalom e jeles napjára emlékezve”? “Az idus a római naptárban minden hónapnak a közepe volt. ”  (Wikipédia)

Ne ijedj meg attól, hogy ilyen furcsa szót használunk óvodásokkal. Jó, ha gyarapszik a  szókészletük 🙂