Napfogyatkozás 2015

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, én személy szerint el vagyok varázsolva. Napok óta olvasgatok a témáról, és nagyon szkeptikus voltam például azzal kapcsolatban, hogy majd a tésztaszűrővel tényleg nem kör alakú kis lyukakat fogok látni. És TÉNYLEG NEM KÖR ALAKÚAK a kör alakú lyukak által vetett árnyékok!!!

Napfogyatkozas3

A középütt lyukas koronggal is látható volt, hogy nem szabályos középütt az a kör, hiszen a Nap sem volt szabályos abban a három órában.

Napfogyatkozas2

Alig várom, hogy megmutathassam a gyerekeimnek, amikor hazaérnek, hogy mit is láthattam szabad szemmel 🙂 Persze a Napot is figyeltem, és nagy élmény volt látni a fázislépéseket, ahogy a Hold elhaladt előtte. Ilyen videókat is biztosan találhatunk majd az inetrneten.

Addig is nézd meg az általam készített videókon, hogy az egyszerű, itthon található eszközökkel, mint például egy CD korong vagy egy tésztaszűrő, miként láttam, hogy odafent valami történik!

 

Ui. Azt hiszem, igenis le fogjuk ezt makettezni! Régóta szemezek egy klassz játékkal, ami a Holdfázisokat tanítja. Biztosan a Napfogyatkozáshoz is találunk valami makettet… Ti maketteztétek már esetleg? Ha mást nem találok, a régi jó lámpa labdákkal menni fog 🙂 És ha én emlékszek rá ennyi év elteltével, akkor a gyerkőceim is fognak… És ez a cél…

Nagypapám szekrényében jártam

Nagypapám, Almási bácsi, mindig szívén viselte a gyerekek sorsát. Szerették is nagyon. Igyekezett a kedvükre tenni, és közben sok jóra megtanította őket. Kreatívan,  játékosan. Gyerekek százait nevelte az erkölcsös életre vasárnapi iskolai tanítóként. Az ötvenes évektől mint lelkipásztor folytatta a “népművelést”. Akkor bizony még nem sok olyan segédeszköz volt, amivel a hittanórákat, bibliaköri foglalkozásokat érdekesebbé lehetett tenni. Nem voltak bérelhető jelmezek sem, és százezer játékbolt sem. Akkortájt még az egész gyülekezet jelenlétében folyt a vasárnapi iskola, de az ő számára nem jelentett gondot úgy tanítani a gyerekeket, hogy azt a felnőttek is élvezzék. Készített, készíttetett rengeteg szemléltető eszközt kezdetleges anyagokból, házilag. Bár ezeket Nagymamám féltve, kincsként őrizte, egy-két gyerektáborra kölcsönkaptuk tőle. Én meg szorgalmasan készítettem a fényképeket…Angyalok Karácsonyra készítettek Nagymamával angyaljelmezeket, a bölcseknek koronákat, a pásztorokat is beöltöztették élethű ruházatba, és így mentek el az idősek otthonába örömet vinni.

Egy közkedvelt játéka a szerencsekerék mintájára készült. Megforgatták a  kereket, majd a lyukon át kihúztak egy kérdést, amire válaszolva pontokat lehetett gyűjteni.

Nagy, lapozható képregényt is rajzoltatott az őserdei állatokról szóló tanmesékről. A buyufa alatt című könyv alapján készültek a rajzok, és egyszerre akár többszáz gyerek is élvezhette a meseórát. Ne felejtsétek el, hogy akkor még nem volt adás egész nap a tévében sem. Dvdről még álmodni sem mertek… Szóval ez abban az időben óriási volt!

Jól emlékszem az izgalmas percekre is, mire nagy nehezen sikerült kinyitni a Menny ajtaját – a speckó számzár Jézus nevére nyílt ki 🙂

Kedvencem a tévéje volt. Ennek egyszerűsített változatát jómagam is elkészítettem sok-sok évvel ezelőtt, és nemrégen elő is kerestem, hogy Szor-Szer-Ször meséit is nézhessük rajta!

A fa- és fémmunkák nagy részét édesapám végezte el, így még inkább szívemhez közeliek ezek a segédeszközök. Apránként bemutatom majd ezeket nektek, hiszen többet ti magatok is el tudtok készíteni belőlük. Melyik legyen az első?

Ha vizuálisan tanul…

“Ez a módszer azoknak a gyerekeknek nyújt segítséget, akiknek a vizuális memóriájuk fejlettebb” – írtam egy korábbi írásomban. De honnan tudjuk, ki vizuális típus?

A tanulási stílusokról rengeteg könyv íródott, főiskolákon és egyetemeken több órányi előadásokat adnak le ebben a témában. Különböző csoportosításokkal találkozhatunk. Akit érdekel a téma, olvassa el ezt és ezt a cikket (kezdésképpen)!

A vizuális típus fő ismertetője az, hogy ha LÁT valamit, azt könnyebben megjegyzi, mint például amit hall. A vizsgán jól emlékszik, hogy A dualizmus társadalma tételben felül két oszlop van, majd egy vízszintes vonal alatt már egy oszlopban folytatódik a szöveg. A bal oldali oszlopra emlékszik is, de a jobb oldali szöveg nem ugrik be. Ha tanuláskor színes ceruzákkal aláhúzott volna egy-két kulcsszót, esetleg kis vonalas rajzokkal vázlatot is készített volna magának, nagyobb eséllyel jutott volna eszébe, hogyan is folytassa az elkezdetteket.

A mesekönyv illusztrálásakor arra igyekeztünk, hogy a mesékhez tartozó rajzok nagyon egyszerűek, ám szemléletesek legyenek. A művész nem merült el a részletekben, mert akkor a mi kis vizuális gyerkőceink azt számolgatnák, hány szál haja van Gombóc Gábornak, ahelyett, hogy a lényegre koncentrálnak.

A színezés is direkt vizuális típusú gyerekeknek való feladat – miközben a kép színes lesz, a vonalak beivódnak az emlékezetébe. Közben érdemes újra és újra elmondanunk az aktuális mesét, tudva, hogy minél több érzékszervre hatunk, annál hatékonyabb a munkánk.  Van egy sokat emlegetett idézet, ami szájról szájra terjed, ezért már nem is idézet talán:

10%-át jegyezzük meg annak, amit olvasunk,
20%-át amit hallunk,
30%-át amit látunk,
50%-át amit látunk és hallunk,
70%-át amiről önmagunk beszélünk,
90%-át jegyezzük meg annak, amit önállóan kipróbálunk és végrehajtunk

Mesélj tehát, és közben színezzetek, rajzoljatok, játsszátok el, amit éppen megtanultatok!

Szerepjáték

Ui: Eredetileg kitől származik ez az idézet? Te tudod?

Az a bizonyos kukacos alma

Emlékeztek még rá, hogyan tanultatok meg szorozni? A tanító néni feltett a táblára egy képet, amin szép almák látszottak tányérokon. Ő meg azt mondta hozzá, hogy láttok itt 7×5 almát – mert 7 kupacban van 5-5 alma. Hogy összesen mennyi is? Mondott valami nagy számot, de ki tudja azt már a sok kis másodikos közül?!

Szor-Szer-Ször meséivel a vizualitásra építünk! Ez a módszer azoknak a gyerekeknek nyújt segítséget, akiknek a vizuális memóriájuk fejlettebb. Azoknak, akik nem logikusan gondolkodnak, hanem a képi emlékezetüket hívják segítségül. Bár a hagyományos módszerek ábrái segítő szándékkal készültek, sokaknak azonban mégsem elég az. Látják ugyan maguk előtt a hét kupac almát, szép, piros, mosolygós almákat, még a tányérok színére és mintájára is emlékeznek, meg hogy volt egy kukacos alma is köztük. De hogy milyen számokat kellene itt mondani?! Halvány sejtelmük sincs.

 1307281670_Clipart_Free

Azok a gyerekek, akik  Szor-Szer-Ször meséit már óvodás korukban megismerik, a szorzat hallatán emlékezni fognak egy képre. Amikor azt hallják, hogy 2×6, akkor azonnal eszükbe jut, amint Hattyú Hannihoz jön Gombóc Gábor, aki bedob neki EGY kenyérdarabkát. Igaz, hogy KETTŐ hal majdnem lenyúlja a finom falatot, de végülis minden jó, ha a vége jó… A vége pedig jó, mert a mi kis másodikosunk már vágja is rá, hogy 2×6 az 12.

 

Szeretnéd, hogy a te gyermekednek is kisujjból jöjjön a szorzótábla?